Leolvasztás technika

A levegő-víz hőszivattyúk hideg felületű elpárologtatója a levegő páratartalma miatt gyakran eljegesedik. Ilyenkor a sűrűn elhelyezkedő lamellákat akár összefüggően ellepheti egy jégréteg és mert a jég rossz hővezető, ez nagyon lecsökkenti a hőszivattyúk hatásfokát.

A közönséges hőszivattyúk ezt egy rendszeres időnként történő leolvasztással ilyenkor akár fél óránként felfűtik a hőszivattyú elpárologtatóját amihez az energiát a fűtött objektumból veszik el.

hocserelo-lemezei

leolvasztas-referencia-ertek-alapjan
akár napokig nincs leolvasztásra szükség

Az iDM levegő-víz hőszivattyúit rendkívül robusztus hőcserélőkkel látták el az egyes lemezek kifejezetten nagy távolságra vannak egymástól ezért egyrészt nem jegesednek el olyan gyakran mint egy közönséges hőszivattyúé másrészt pedig a NAVIGATOR szabályzó egy intelligens leolvasztási eljárás során állapítja meg a pontos időintervallumokat amikor az elpárologtatót le kell olvasztani.

Így esetenként napokig nincs szükség leolvasztásra ami jelentős energia megtakarítást is eredményez.

A hőcserélő lemezeinek nagyobb távolsága pedig további előnyöket jelent ugyanis a kisebb légellenállás és az ebből következő alacsonyabb ventillátor- fordulatszámok miatt jelentős zajszint csökkentésre is lehetőség nyílt.

MEGOSZTÁS:Share on FacebookShare on Google+

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Tájékoztatjuk, hogy a honlapon ún. sütiket (cookie-kat) használunk, amelyeknek célja, hogy anonimizált formában látogatottsági információkat gyűjtsön, valamint elképzelhető, hogy bizonyos szolgáltatások nélkülük nem lennének elérhetőek. Egyes cookie-k amelyet használunk harmadik személyek számára gyűjtenek adatokat, amelyeket arra használunk, hogy olyan reklámokat jelenítsünk meg mi és harmadik személyek, amelyek relevánsak Önnek. A sütikről, valamint ezek engedélyezéséről és tiltásáról az adatkezelési szabályzat 6. pontjában tájékozódhat, amelyet a honlap alján vagy itt érhet el. Amennyiben nem járul, hozzá a sütik használatához, úgy kérjük, végezze el a szükséges beállításokat a számítógépe böngészőjében.

A tájékoztatást megértettem, az Adatvédelmi Szabályzatot elolvastam és tudomásul vettem az Adatvédelmi Szabályzat 6. pontjában foglaltakat. Jelen nyilatkozat bejelölésével kifejezetten hozzájárulok, hogy a KZITERRA a Google Analytics cookie-t helyezzen el az számítógépemen/eszközömön. Ez a hozzájárulás bármikor díjtalanul visszavonható és a cookie az Adatvédelmi Szabályzat 6. pontjában foglaltakat szerint eltávolítható a számítógépemről/eszközömről.

Bezárás